Új alfaja keletkezett a vaddisznónak (Sus scrofa): a városi disznó (Sus scrofa urbanus).

Alkalmazkodott a városi léthez és beköltözött a városok zöldövezetébe. Mivel az egyszerű fonott kerítés nem akadály a számára, vidáman közlekedik kertről kertre. Táplálékát előszeretettel egészíti ki virágnagymákkal, zöldségekel és lehullott vagy alacsonyan növő kerti gyümölcsökkel. Az erdei vaddisznóhoz hasonlóan a városi disznó is mindenevő. A növényi táplálékon túl az elsődleges fehérjeforrását a giliszta jelenti. Ezt a csemegét az öntözött pázsitok módszeres és alapos feltúrásával szerzi be.

Természetes ellensége a városi disznónak sincs és a lakott területeken belül a vadászata is nagy nehézségekbe ütközik (de távolról sem lehetetlen). Mivel bőségesen talál táplálékot és vizet, szaporodása akadálytalan. Több olyan esetről tudunk, amikor belterületen 20-30 egyedből álló kondák vonultak békésen az utcákon, vagy tértek be csemegézni gondozott kertekbe.

A jelenség viszonylag új, ma még nem tudunk olyan esetről, hogy városi disznó emberre támadt volna, de a találkozások egyre gyakoribbak és a veszély nem elhanyagolható.

Szerencsére a városi disznó (Sus scrofa urbanus) nem fél az embertől, így emberek közelségében nem érzi veszélyben magát, ennek megfelelően kisebb az esélye, hogy az utcán bóklászó városi disznó ijedtében emberre támad. Sajnos a kerteken belül más a helyzet, mert a váratlanul hazatérő vagy eltávozó lakók könnyen idéznek elő olyan helyzetet, hogy a városi disznó sarokba szorítva érzi magát és védekezésképpen megtámadja a menekülési útvonalába szándékolatanul betévedő embert.

A városi disznók további tanulmányozásához kérjük jelen blog olvasóit, hogy jelezzék tapasztalatukat a szerzőnek.

Köszönettel,

W. Boaring
autodidakta városi disznó kutató